Koncepció





Tokaj nemzetközileg a legismertebb, hazánkban pedig az egyik legkedveltebb borvidékünk. Egyediségét természeti adottságai, szőlőfajtái, aszú bora, illetve hagyományai adják, és e tényezők nyújtanak lehetőséget azon prémium státusz eléréséhez, amelyhez rendezvényünkkel mi is szeretnénk hozzájárulni.

 

Legfontosabb célunk, hogy a figyelem középpontjába állítsuk a Tokaji borvidéket, illetve a teljes régiót a tudatos borkedvelői réteg és a nagyközönség számára egyaránt. Az elnevezés nemcsak Tokaj jelentőségére utal, de arra a törekvésre is, hogy a legfontosabb pincészetek mellett felvonultassa a borhoz köthető tokaji szervezeteket, programokat, a terület turisztikai, gasztronómiai, illetve művészeti kínálatát is. Az összefogás keretében számítunk borbárok, éttermek, szállodák, kereskedések, gasztronómiai kistermelők, kézművesek együttműködésére is szerte az országból, akik ebben az időszakban a tematikus kóstolók, speciális ajánlatok mellett kulturális vonalon is részt vehetnek a programban.

 

Az országos akció keretében helyszínként Budapest mellett természetesen maga a régió kap kiemelt szerepet.

 

Kékfrankos