David Dimbleby: A szabadpiac öröknek tűnt, amíg Trump fel nem ütötte a fejét
Az 1974-es év emlékezetes időszak volt, amikor az infláció növekedése miatt a brit kormány és a szakszervezetek között heves harc zajlott a munkavállalói bérekért. A kormány úgy tűnt, hogy tehetetlen, hiszen ha szembeszáll a bányászokkal, akkor a sztrájkok megállíthatják az áramellátást, de ha enged, és emeli a béreket, az infláció még jobban elszabadulhat. Ekkor robbant be a globális olajválság, amely káoszba taszította a gazdaságokat, beleértve Angliát is. A kormány háromnapos munkahét bevezetésére kényszerült, és az áramkimaradások mindennapossá váltak, hirtelen sötétségbe borítva a városokat. A kormány úgy tűnt, hogy elvárja az emberektől, hogy egyszerűen megbirkózzanak a helyzettel. Ekkor kezdtem el vezetni a BBC Panorama című aktuális politikai műsorát, ahol sok időt töltöttünk a helyzet megvitatásával. Az emberek különféle ötletekkel álltak elő, hogy mit kellene tenni, és voltak olyan javaslatok is, hogy a szakszervezetek feletti kontroll visszaszerzésére akár katonai puccsra is szükség lenne.
Ekkor jelent meg egy radikális ötlet, amelyet Keith Joseph, egy konzervatív politikus javasolt. Ez az ötlet a szabadpiacról szólt, amely azt jelentette, hogy Nagy-Britanniának el kellene térnie a második világháború utáni konszenzustól, miszerint a kormánynak kellene irányítania a gazdaságot. E helyett azt javasolta, hogy ha a piacokat szabadon hagyják, akkor azok nagyobb jólétet és biztonságot hoznak az országnak. Míg 2025-ben ez az elképzelés nem tűnik radikálisnak, a Thatcher-kormány idején, az 1980-as években, a szabadpiac gyorsan a valóság részévé vált. Margaret Thatcher reformjai drámai mértékben átalakították a brit gazdaságot, és a privatizációs folyamatokat sokan úgy tekintették, mint a jövő megoldását.
Miközben Donald Trump, az Egyesült Államok milliárdos üzletembere, aki a kapitalizmusból gazdagodott meg, hatalmon volt, a szabadpiaci rendszer soha nem látott támadásokkal szembesült. Felmerül a kérdés, hogy a szabadpiac rendszere végzetes hibákkal küzd, és elkerülhetetlenül kudarcra van ítélve? Thatcher kormányzásának idején sokan a magáncégek szerepét alapvetőnek tekintették az alapvető közszolgáltatások, például a víz, áram és gáz biztosításában. Azonban a privatizációs intézkedések nemcsak gazdasági, hanem kulturális forradalomnak is számítottak, amely újraértelmezte Nagy-Britannia viszonyát a pénzhez, a kormányhoz és önmagához.
A 1980-as évek közepén, amikor a brit állami szolgáltatások privatizálása megkezdődött, az emberek tömegesen vásároltak részvényeket a korábban állami kézben lévő cégekből. A brit kormány célja az volt, hogy a lakosság is részesedjen a gazdasági növekedésből, és ezzel népszerűvé tegye a kapitalizmust. Az 1980-as évek végére 15 millió brit állampolgár lett részvényes, és ez a folyamat radikálisan átalakította a társadalom gazdasági struktúráját. Az emberek közvetlenül részesedtek a gazdasági sikerekből, ami újfajta identitást adott nekik.
Mindazonáltal a kritikák sem maradtak el. James Goldsmith, aki korábban sikeres üzletember volt, a 1990-es években figyelmeztetett arra, hogy a szabadpiaci rendszer alapvető hibája abban rejlik, hogy a maximális nyereség érdekében a cégek képesek elhagyni saját közösségeiket, ezzel munkahelyeket megszüntetve és a helyi közösségek összeomlását okozva. Goldsmith megpróbálta politikai pályafutását is beindítani, és figyelmeztetései végül megvalósultak a Brexit szavazásával, amikor Nagy-Britannia a kilépés mellett döntött az EU-ból.
A Thatcher által elindított privatizációs folyamatok a kilencvenes évekre már nem hozták meg a várt eredményeket. A Thames Water privatizálása után a vállalatok profitot termeltek, miközben az infrastruktúra elöregedett és a szolgáltatások romlottak. A közszolgáltatások privatizációja sokak számára csalatkozást jelentett, és a közvélemény egyre inkább a szabadpiaci rendszer kritikájára összpontosított. Az emberek elvesztették a bizalmukat a kapitalizmusban, amely valaha a jólét és a prosperitás szimbóluma volt számukra.
A szabadpiac legnagyobb kihívásai tehát belülről fakadnak, nem a szocializmus híveitől, hanem olyan politikai vezetőktől, mint Donald Trump, aki a protekcionizmus irányába tereli a gazdaságot. A jövő kérdése, hogy a szabadpiac képes lesz-e alkalmazkodni a modern kihívásokhoz, vagy véglegesen elavulttá válik.
